Fűtési útmutató

Az alábbi tanácsok új kályhára vonatkoznak.

Szárítás

A kályhák építéséhez sok víz szükséges. Miután elkészül a kályha, az építéshez használt víz egy része még a kályhában van. Azért, hogy a kályha várható élettartama minél hosszabb legyen, célszerű megvárni, amíg a víz nagyrésze elpárolog. Ezt úgy tudjuk elvégezni, hogy a kályha ajtaját nyitva hagyjuk két-három hétig, így a kémény szívó hatása miatt a kályha folyamatosan tud szellőzni, és a benne lévő levegő folyamatosan kap száraz utánpótlást, így a víz nagyrésze el tud távozni.

Próbafűtés

A szárítás után végezhetjük el a próbafűtést. Az első próbafűtést lehetőség szerint a kályha építője végezze el. Az első próbafűtés előtt a kéményt melegítsük fel úgy, hogy újságpapírt égetünk el az ajtónál vigyázva arra, hogy a papír ne égjen túl nagy lángal, várjuk meg míg kialszik és tegyük vissza az ajtót.

A próbafűtéshez körülbelül 5 Kg száraz keményfát használjunk, lehetőség szerint eleinte akácot. Az akácfának ugyan nincs parazsa, de kevés füstel szagmentesen ég, ami amiatt fontos, mert a kályhában lévő vízzel nem lép reakcióba és így elkerülhető a cserépkályha későbbi kellemetlen illata.

A próbafűtést két hétig kell végezni a fenti mennyiséggel és módon. A két hét után a víz nagyrésze már elpárolog a kályhából. A próbafűtés alatt a kályha szellőzőjét elzárni tilos még abban az esetben is, amikor már a fa már leéget, és parázs van.

Fűtés

A próbafűtés után ( két hét ) már használhatunk tetszőleges keményfát: Akác, Tölgy, Bükk, Cser, száraz (néhány éve kivágott) gyümölcsfát, valamint gyújtósnak fernyőt is. Bármilyen fával fűtünk is, annak nagyon száraznak kell lennie, hogy a kályha élettartama ne rövidüljön.

A fűtés megkezdésekor legyünk tekintettel a fokozatosság elvére, a fa mennyiségét lassan, fokozatosan növeljük figyelembe véve annak fűtőértékét is.

A begyújtásnál figyeljünk oda arra, hogy miután a lángok kialudtak és már csak parazsat látunk, zárjuk el a szellőzőket és az ajtót, így lelassítjuk a hő kiáramlását a kéményen keresztül, így gazdaságosan tudunk fűteni.